Munkahonlapunkon csaknem egy teljes esztendőn át követhettük végig azt az előkészítő munkát, melynek végkifejleteként került sor a nagy találkozásra. Az egyre fokozódó várakozás után, 2003. augusztus 9-én szinte kisiskolás izgalommal léptük át alma máterünk kapuját, könnybe lábadt szemekkel fogadván a ránk hulló emlékzuhatagot.
Fura, kicsit szorongató érzés volt, amikor a gyülekezés folyamán nem tudtuk egymást rögtön felismerni, és annál nagyobb öröm, ha ez az első pillantásra sikerült. Egykori tanáraink is sokan megjelentek, valamint az iskola jelenlegi igazgatója, Fekete Gézáné is. Hubay Miklósné (Margó néni), az A osztály osztályfőnöke tiszteletbeli minőségben az időközben elhunyt Kiss Dénesné (Katica néni) helyett a B osztályt is szárnyai alá vette.
A nap folyamán meglátogattuk a temetőket is, hogy a megemlékezés virágait elhelyezzük elhunyt osztálytársaink és tanáraink síremlékén. Hála Istennek azonban a többségünk jó egészségnek örvend, s bár gondok és problémák mindig és mindenkinél adódtak, alapvetően sikeres életszakaszról számoltunk be egymásnak. Nagy öröm volt hallgatni egykori tanáraink beszámolóját és felidézni a régi történéseket, örökre bennünk maradt mozzanatokat és élményeket.
Külön kuriózumként került sor az A osztály elektronikus úton szerkesztett és eredeti nagyságban elkészített tablójának átadására. A nap teljes eseményét megörökítettük, videó- és fényképfelvételek hatalmas mennyisége készült, melyet már aznap este meg is tekinthettünk a külön teremben rendelkezésre álló technikai eszközök segítségével. (Ezen anyag jelentős része a honlapunkon is megtekinthető.)
A finom vacsora felelevenítette az igazi megyaszói ízeket, köszönhetően Balázsi Lászlónak, akinek üres tányérjainkkal fejeztük ki megelégedettségünket. Az elhangzott pohárköszöntőben köszönetet mondtunk iskolánknak, az egykori és a jelenlegi tanároknak a munkájukért, illetve elismerésünket fejeztük ki a nagy fejlődésért, a megismert szép eredményekért.
A vacsorát hajnalba nyúló beszélgetés követte, ahol nemcsak a közös emlékeket idéztük fel, de sokat meséltünk egymásnak az azóta eltelt életünkről, gyermekeinkről, sőt jó páran már az unokáikról is.
A találkozó egy napig tartott, de emléke még hosszú ideig él majd elevenen bennünk. Habár nem állapodtunk meg semmi ilyesmiben, de bizonyosak vagyunk abban, hogy lesz még következő találkozó, s minden valószínűség szerint hamarább mint újabb 34 év elteltével